Sziasztok! Annyira jó lett a Best Song Ever, nem? Annyira tetszik!
Na és Harry... Annyira szexi abban a klipben.. Legszívesebben letépném róla az inget:$$ Na de mindegy. Nem húzom az időt, itt van az új rész:D I hope you like it!:D♥
A jó dolognak azonban hamar vége lett, ugyan is Taylor lépett be az öltözőbe... - Hazzikááám. Gyere közös képet csinálni velem a sajtó előtt! - nyávogta, majd nem törődve azzal, hogy éppen ott voltam, és hogy beszélgettünk, kihúzta magával Harryt a helyiségből. - EZ MEG MI VOLT?! - kérdeztem idegbajosan. *** Elképedve álltam a becsukott ajtó előtt, amin az imént Taylor kihúzta Harryt. - Mégis mit képzel magáról ez a k*rva?! - kérdeztem magamtól, de helyette Louis válaszolt. - Kiborít téged, hírneve van, és kihasználja, hogy Harry nem tehet semmit sem. - sorolta. - De ez.. Ez annyira.. Felháborító!!! - ordítoztam. - Hé Betty! tudod mi szokott engem jobb kedvre deríteni? - kérdezte Niall óvatosan, mert azt hiszem, azt hitte, hogy mindjárt felrobbanok. - Mit... - mondtam idegesen. - Eszek egy dupla sonkás-sajtos szendvicset. Haaa akarod, akkor megcsinálom neked... - próbálkozott Niall. Édes volt, hogy segíteni akart, de ennek most nem volt itt az ideje. - Édes vagy, de köszönöm nem kérek. - mondtam. Niall csak legyintett, olyan "jólvan akkor megcsinálom magamnak" arckifejezéssel, majd egy határozott mozdulattal a tükörhöz léptem, és megpillantottam magamat. Egy nagy sóhaj után kiléptem az öltözőből, és a koncert utáni buli felé tartottam. Hamar észrevettem a "gerlepárt". Harry próbált jó pofát vágni ahhoz, hogy Taylorral kell pózolnia, de nem sok sikerrel. A svédasztalhoz vettem az irányt, ahonnan egy tál sushit vettem el. A fotósok felé indultam, majd mikor befejezték Harryék a fotózkodást, odamentem Taylorhoz. - Sziaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa. - raktam ki egy múmosolyt a számra, majd Taylor szemébe néztem. - Sziamia. - mondta, és ugyan az az álszent tekintet ült ki az arcára, mint nekem.
Harry értetlenül kapkodta köztünk a fejét. - Annyira örülök, hogy ismét együtt vagytok Harryvel. Legyetek naggyon boldogok. - mondtam. - Jajj kösszi csajsziii. - vinnyogott. - Igazán nincs mit! - mondtam, majd előkaptam az eddig a hátam mögött tartott sushi tálat, és egy laza mozdulattal kihúztam Taylor ruhájának az elejét, és a melltartójába öntöttem. - Mi a... Ezt még is hogyan képzelted? - kérdezte. - Pont így! - mutattam rá, majd rákacsintottam Harryre. Azt hiszem tetszett neki a dolog. - Ha te így, akkor én is! - mondta, és a kezében tartott pezsgőt a nadrágomra öntötte, mintha "bepisiltem volna". - Mondd, hány évesnek érezed magadat? De tudod mit? Nem is érdekel. Nekem ez nem ér ennyit. Pussszi. - mondtam, majd egy ilyen fej után:
megcsókoltam Harryt, aki visszacsókolt. Taylor elképedve állt, tátott szájjal, én pedig kézen fogva elhagytam a helyszínt Harryvel. - Szép alakítás volt! - mondta Hazza. - Úú, köszike. - mondtam. - Mit szólnál, hogyha... Szóval... Hazamegyünk, és csak te meg én... Csinálhatnánk valamit... - harapta be a száját. - Meglátjuk... - húzogattam a szemöldökömet. *** Éppen Harry szobájában voltunk. Harry átölelt, én pedig a mellkasán feküdtem. - Annyira szeretlek! - mondta, majd megfordultunk, és most ő feküdt rajtam. - Én is. - mondtam. - Örökkön-örökké, Tayloron keresztül. - mosolyogtam, majd Harry elröhögte magát. - Nem normális a csaj... - mosolygott. - De akkor miért voltatok együtt? - kérdeztem. - Még mindig együtt vagyunk. - mondta ki. - Mi? - kérdeztem, majd ellöktem magamtól, és felültem az ágyon. - Együtt vagytok?! - kérdeztem felháborodottan, majd megcsörrent a telefonom. - Majd én. - mondta, majd odaadtam nekem a Blackberrymet, de közben elolvasta a zaklatóm nevét. - Zack? Ki az a Zack? - kérdezte, majd fürkészően nézett rám a válaszra várva.
- Khmm.. Elnézést.. - lépett be Tom a szobába. - Vendéged érkezett... - nézett rám. Ő volt az. Teljes életnagyságban.
-Betty szemszöge-
Amikor Harry leblokkolt a színpadon, csak magamat tudtam okolni. A pánikomat növelte az is, hogy levezették a színpadról a biztonsági őrök, és elvileg orvoshoz vitték. A tömeg így is utat engedett nekem, így a táblámmal a kezemben törtem fel a színpadra, nem törődve a biztonsági őrökkel, mert mindegyiknek azt mondtam, hogy miattam lett rosszul Harry, beszélnem kell vele. Így engedtek, és egészen az orvosi szobáig futottam. Ott Tommal futottam össze, így ő bekísért Hazzához. - Vendéged érkezett. - szólt be Tom Harrynek, majd magunkra (és az orvosra) hagyott bennünket. - Egy pillanatot kérnék! - tette fel erélyesen a mutatóujját az orvos, én pedig egy "én rohadjak meg" nézéssel csöndben maradtam. - Tehát. - kezdte az orvos. - Valószínűleg egy kisebb sokkot kapott uram. - magázta le a nála fiatalabb Harryt (?). - Történt esetleg olyan dolog, ami megviselhette önt a mai nap során? Kérem próbálja valahogy elmondani. Harry egy óvatos pillantást tett felém. - Áhá! Szóval innen ered a probléma gyökere. Hölgyem. A beteg egészsége érdekében kérem távozzon a helyiségből. - mondta az orvos, akit szívesen fejbe rúgtam volna. - Már ne is haragudjon, de.. - mondtam, de nem tudtam folytatni, mert belevágott a szavamba. - Viszlát. - mondta, majd kitessékelt (?). Nem volt kedvem egy újabb emberrel vitába keveredni, ezért leültem a szoba ajtaja elé, és vártam...
-Harry szemszöge-
- Szóljon neki kérem, hogy jöjjön vissza! - kértem az orvost. - Ki ő? - kérdezte. - A ba... A volt barátnőm. N-nagyon szeretem. És látni akarom! - mondtam határozottan. - Biztosan ezt akarja? - kérdezte, majd elolvastam a névtábláját. Cody. - Igen. Szükségem van rá. Lehet hogy én szakítottam vele, és rengeteg bajon-gondon túl lettünk... De most érzem, hogy együtt kell lennünk! Érezni akarom, birtokolni akarom őt! Kell nekem... Mert. Mert szeretem... - öntöttem ki a szívemet. Cody sóhajtott egyet, majd leült az ágyam szélére. - Van úgy, hogy két embernek szét kell válnia, hogy rájöjjenek: szükségük van egymásra. És ez egy nagyon igaz bölcsesség. - mondta Cody, majd felállt, és beengedte Bettyt. Betty bizonytalanul lépett be. A kezében lévő plakátot lerakta az egyik székbe, majd rám nézett, és... sírva fakadt.
- Doki... Kimehet, azt hiszem már sokkal jobban vagyok. - mondta Harry, majd felállt. - Hé. Ne sírj! - nyugtatgattam.
-Betty szemszöge-
- Hé. Ne sírj. - nyugtatgatott Harry, miközben felállt. Vaskos ujjaival letörölte az arcomról lefolyó könnycseppeket. Egy mély levegőt vettem, majd belekezdtem a mondandómba. - Igen. Hiányzol. Hiányzol, mert rengeteg volt a félreértés, én szeretlek. Szeretlek. Szeretem a hülyeségeid, a néhai kisfiús pillanataid, a bánatos, a jókedvű, Harryt. A csókod, az ölelésed, a puszidat. Mindenestül szeretlek tiszta szívemből. Nem inogtál volna meg, ha te sem szeretnél, csak fele ennyire. Történnie kellet valaminek ezen a napon, hogy mind a ketten rájöttünk arra, hogy hiányzunk egymásnak. Hiányzik a másik... Harry.. Én tiszta szívemből szeretlek. Örökké.! - fejeztem be, majd ismét elsírtam magamat. - Én nem tudok mást mondani, csak hogy nagyon szer... - mondtam, de befejezés helyett ajkait az enyéimre helyezte, és megcsókolt. Újra. És újra és újra. - Ugye tudod, hogy soha többet nem engedlek el? - kérdezte Harry mélyen a szemembe nézve, és ismét csókolóztunk. Beletúrtam a hajába, és átöleltem. - Örökké szeretlek, és szeretni foglak!. - mondtam.
*A koncert után az öltözőben*
- Megtennétek, hogy nem előttem osztjátok meg egymással az évi nyáltermeléseteket? - kérdezte mosolyogva Lou, és azt hiszem örült annak, hogy végre boldog vagyok. - Sajnálom, de túl rövid az élet ahhoz, hogy feleslegesen vesszenek el akár percek is. - mondta Harry. - És akkor inkább kiszáradásik folyatod a nyáladat? - kérdezett vissza Lou. - Érte bármit! - mosolygott rám. A jó dolognak azonban hamar vége lett, ugyan is Taylor lépett be az öltözőbe... - Hazzikááám. Gyere közös képet csinálni velem a sajtó előtt! - nyávogta, majd nem törődve azzal, hogy éppen ott voltam, és hogy beszélgettünk, kihúzta magával Harryt a helyiségből. - EZ MEG MI VOLT?! - kérdeztem idegbajosan.
Hey guys! :D Kaptunk egy fejlécet #Vitéz Rékától:) Itt is nagyon szépen köszönöm:)) Itt van az új rész:)) Lelkesen készültem a Washingtoni koncertre.Tudtam, hogy ez az utolsó esélyem.Amikor Harry utoljára megcsókolt, tudtam, hogy ő is akarta. Én is hiányoztam neki, és ő is hiányzott nekem. De akkor miért van a képben Taylor? Miért?! Talán nem ő hiányzik, hanem az az érzés, amit éreztem, mikor még együtt voltunk. A délelőtt folyamán készítettem egy táblát, amit ilyenkor a rajongók szoktak. Ez állt rajta: ,,I need u." Miután lassan indulnom kellett, felvettem ezt,
és elvitettem magamat a nagyival a helyszínre. Amikor megérkeztem, már rengetegen voltak az arénában. Mire előre jutottam, elég sok directionerrel összevesztem.:D Fontos volt, hogy a fiúk lássák a táblámat. -Harry szemszöge- - 10 perc múlva kezdünk! - nyomott a kezembe egy ásványvizet a színfalak mögött az egyik kisegítő. - Kösz. - mondtam, majd beleittam a vizembe. Tiszta ideg voltam. Éreztem, hogy valami történni fog. Csak azt még nem tudtam, hogy mi. - Jól vagy, haver? - kérdezte Lou, bár tisztában volt vele, hogy nem. - Persze. - sóhajtottam. Belekortyintottam még egyet a vizembe, majd visszapasszoltam a kisegítőnek. Lassan letelt az a tíz perc, majd a színpadra kellett lépnünk. - Hajrá. - mondta Niall, majd lepacsiztunk, és kiléptünk a színpadra. A közönség őrjöngött, minden lány sikítani kezdett, ahogyan meglátott minket. Volt aki sírt, és volt olyan is, (például a kísérő szülők, bátyák) akit nem igazán érdekelt a koncert. A directionerek az egyik legcsodálatosabb emberek a világon. Feltétel nélkül szeretnek minket. Directionernek lenni nem az, hogy mindent tudnak rólunk, és minden cuccuk 1D-s, hanem hogy elfogadnak minket olyannak amilyenek vagyunk. És ők pontosan ezt teszik. Szeretnek minket. Nélkülük nem tartanánk ott, ahol most. Ahogy felcsendült a Kiss you zenéje, és Zayn elkezdte énekelni a dalt, kicsit megvizsgáltam a közönséget. Mindig ezt teszem. Vannak nagyon szép lányok, vannak idősek és egész fiatalok. Mind-mind értünk jöttek ide, és költöttek ennyi pénzt a koncertjegyre. Legszívesebben néha ingyen osztogatnám a jegyeket. Legszívesebben nem kérnénk érte pénzt, hisz tudjuk, hogy minden directioner álma, hogy találkozhasson velünk. Bárcsak megtehetnénk, hogy nem kéne semmit sem kérni a jegyért cserébe. Mindenkinek ingyen örömet szerezhessünk. De sajnos valamiből nekünk is meg kell élnünk, és ezt ők is tudják. Elfogadott tény. Miközben a rajongókat bámultam, észre sem vettem, hogy már el is énekeltük az első dalt. A Gotta be you következett. Amikor éppen nem én énekeltem, elkezdtem olvasni a rajongók által rajzolt, irkált táblákat. A szemeimmel először gyorsan átsuhantam az összes táblán, majd újra kezdtem, és mindegyiket egyesével megvizsgáltam. Fogalmam sincs, hogy a fiúk szoktak e ilyet csinálni. Vagy úgy általában csak kicsit gondolkodni a rajongókon. Sok rajongótól hallottam már, hogy hiába csinál ilyen táblát, biztos, hogy rá sem nézünk. Pedig igen. Ezek a legkedvesebb tárgyak számainkra. Minden egyes táblás megnéztem tetőtől talpig, amikor megakadt egyen a szemem. "I need you" - ez állt rajta. Már a Little things-t énekeltük. Megvizsgáltam a táblát, majd rápillantottam a személyre, aki tartotta. Tudtam. Éreztem, hogy itt lesz. Az első szólóm következett, de egy szó nem jött ki a torkomon. Megtorpantam. Csak álltam, és folyamatosan őt néztem. Őt. a nagy Őt. Aki most is itt volt. Mindig is szeretett, és én is szerettem őt. Most is szeretem. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, amikor Liam észhez tért, és elkezdte énekelni a részemet. A rajongók kétségbeesetten néztek rám. Nem tudták, hogy mi bajom van. Amikor észrevették, hogy kit nézek, félreálltak, és szinte egy egyenes út vezetett Betty felé. Már minden rajongó tudta, hogy őt nézem, miatta nem éneklek. Az egyik segítő jött fel a színpadra, majd levezetett onnan. Egy sötét szobába vittek, gondolom az orvosiba. - Minden rendben, Mr. Styles? - kérdezte a doki. Nem tudtam megszólalni. Fogalmam sincs, miért, de nem tudtam megszólalni. Egy hang nem jött ki a torkomon. De nem úgy, mintha begyulladt volna a torkom és fájna, vagy elment volna a hangom. Ez valami más volt. - Hozzanak egy pohár vizet a fiúnak. - mondta a doki, én pedig örültem, hogy érti, hogy mire van most szükségem. - Mr. Styles. Ha érti, hogy mit mondok, akkor pislogjon kettőt! - mondta, én pedig teljesítettem a kérését. - Khmm.. Elnézést.. - lépett be Tom a szobába. - Vendéged érkezett... - nézett rám. Ő volt az. Teljes életnagyságban. Tudom, hogy köcsög vagyok, hogy itt hagyom abba, de komizni éééér, és annál hamarabb hozom a kövit:$ Pusszantáááás: Bogiiiiiiiiii
Sziasztok! Remélem ennyi idő után is örömmel fogjátok olvasni az írásaimat. Telt az idő, és vele együtt én is változtam... Egyre érettebb lettem, többször is szerelmes, és hála a sok fanfictiönnek, perverzebb is ;)) Újult erővel adom át nektek a munkámat, amit mostantól rendszeresen meg is fogok tenni. Na, de nem is húzom az időt.. Jó olvasást! :) Írjatok komit! Érdekel, hogy ennyi idő után is működik-e még az irományom keresettsége :) Az utcákat jártam, és végig Harryn járt a fejem. Annyira szeretem! És mégsem lehet az enyém. De valahogy nem tudom megérteni a viselkedését. Miért tudatja velem ennyire, hogy szeret? Elhatároztam, hogy egy cseppet sem szabad szomorkodnom! Most nem. Nem lehet. Így hát megkerestem Zacket a nem túl sikeres első randink után, és adott egy második esélyt. A közeli moziban találkoztunk, és egy horrorfilmet néztünk meg. A filmre nem nagyon tudtam figyelni, egész idő alatt azon kattogott az agyam, hogy mégis mi a fenét keresek én itt... Vajon mit csinálhat most Harry? Ő is rám gondol? Vagy gondolt? Állj. Nem szabad rá gondolnom. Éppen el akarom felejteni. A gondolataimat az zavarta meg, hogy Zack rátette a kezét az enyéimre, és így néztük tovább a filmet. *A film végén a moziterem előtt* - Nagyon jól éreztem magamat. - nézett a szemembe Zack. Közelebb hajolt hozzám, és én csak ennyit tudtam mondani: - Én is. - mondtam félénken, majd még közelebb hajolt, és megcsókolt. Kezei a derekam köré fonta és mélyen a szemembe nézett: - Ezt meg kell ismételni. - Mindenképp. - mondtam, majd kicsit ellöktem magamtól. - Holnap? - kérdeztem. - Majd hívlak. - mondta, majd egy puszival való elköszönés után elindultam haza. Nem éreztem semmit. Semmi bizsergető érzés, vagy lepkék a gyomromban. Mint Harrynél. Csak Rá tudtam gondolni, és hogy mikor láthatom újra. Átverem ezt a fiút... Nem érdemli meg. Lassan sétáltam az új otthonom felé, (nagyihoz) és azon gondolkoztam, hogyan tovább. *Másnap* -Harry szemszöge- Amióta Betty elment, csak rajta jár az eszem. Csak rá tudok gondolni. Megszűnik a külvilág. Életemben nem voltam még ilyen szerelmes. Viszont ott van Taylor. A sajtó miatt járunk, és alig tudom elviselni. Holnap egy újabb koncert. Egy újabb alkalom arra, hogy Taylorka produkálhassa magát a sajtónak. Lassan már azon vagyok, hogy inkább szakítok vele, megint írhat egy számot, hogy mennyire csalódott megint, és kész, vége. Csakhogy ez nem így megy. Tom szerint is ártana a karrierünknek, ha most szakítanék vele. Csakhogy én már nem bírom. Elfogyott a türelmem. -Betty szemszöge- Ismét eljött a találkozó ideje. Felvettem ezt,
majd elindultam a parkba. Egy piknikes randi következett. Zack megterítve várt engem az egyik fűzfa alatt. - Szia! - köszöntött, és egy puszit nyomott az arcomra. - Szia. - mondtam. Egy kicsit beszélgettünk, majd láttam rajta, hogy valami baj van. - Mi a baj? - kérdeztem. - Á semmi. Csak most nem mennek jól a dolgok. Felajánlották, hogy szerepeljek egy sorozatban, de a stylistunk kilépett. Nincsen stylistunk. - mondta. - Hát.. Én nem tudom milyen útjai vannak annak, hogy valaki stylist legyen, de én rengeteg ideje foglalkozom a divattal, és rengeteg ruha összeállítás van a laptopomon. Ha gondolod, elkísérnélek egy forgatásra, és megmutatnám a rendezőnek. - Ez nagyszerű ötlet! - lett kicsit jobb a kedve. - Nekem úgy is kellene egy munka, hogy lefoglaljam magamat. Régen a Starbucksban dolgoztam - mutattam a pólómra - de felmondtam, mert.. - mondtam, és itt megakadtam. - Mert? Folytasd! - mondta kíváncsian. Kissé ledermedtem. Most mondjam azt, hogy a One Directionnel éltem, feladtam a Londoni életemet, csak hogy velük lehessek, illetve két fiúval "kavartam", és végül rosszul sült el? És hogy nem tudom őket elfelejteni? És tulajdonképpen azért vagyok vele, hogy el tudjam őket felejteni? Na ezt ezért mégsem mondhattam... - Mert bezárt, és nem kerestem másik munkahelyet. - hazudtam. - Aha, értem, és mi az igazi ok? - kérdezte. Hupsz. Kicsit átlátott rajtam. - Ne egy színésznek próbálj hazudni, mert ráadásul még csak nem is megy! - mosolygott, majd megsimította a kezemet. - Mi történt? - kérdezte megint. - Hát jó. - sóhajtottam. - Elköltöztem onnan. Valaki miatt. Valakik miatt. - javítottam ki a mondandómat, és reméltem, hogy ennyi infó elég lesz neki egyenlőre. Semmi kedvem belebonyolodni ebbe az egészbe megint. - Értem. Nincs több kérdésem. - nézte a földet. - Hisz most az enyém vagy. Erre csak mosolyogtam egyet, majd egy kis beszédszünet után megszólalt. - Holnap eltudnál jönni a forgatásra? És akkor beszélhetnénk Garyvel. Gary a főnököm. - Ömm.. - gondolkoztam. - Holnap dolgom van. - mondtam. - Rendben, akkor majd hívlak. *Később* Hazafelé indultam a parkból, amikor ismét gondolkodni kezdtem. Holnap lesz egy koncert. El kell mennem. Bármit is mond a női büszkeségem, el kell mennem, és rendeznem kell a dolgaimat Harryvel. És Louissal. Este még gyorsan csekkoltam a koncert helyét, idejét, és hogy hogyan tudok eljutni odáig, majd lassan lefeküdtem aludni.
Sziasztok! Jó hír.. Csaknem 3 hónap után... Újra olvastam az egész blogomat, és arra jutottam, hogy folytatni fogom. A részekkel még nem tudom, hogy mikor fogok jelentkezni, de azt hiszem nem sokára. Remélem örültök.:D Puuuusz: Bogi.
