Itt van az új rész:))
Lelkesen készültem a Washingtoni koncertre.Tudtam, hogy ez az utolsó esélyem.Amikor Harry utoljára megcsókolt, tudtam, hogy ő is akarta. Én is hiányoztam neki, és ő is hiányzott nekem. De akkor miért van a képben Taylor? Miért?!
Talán nem ő hiányzik, hanem az az érzés, amit éreztem, mikor még együtt voltunk.
A délelőtt folyamán készítettem egy táblát, amit ilyenkor a rajongók szoktak.
Ez állt rajta: ,,I need u."
Miután lassan indulnom kellett, felvettem ezt,
Amikor megérkeztem, már rengetegen voltak az arénában. Mire előre jutottam, elég sok directionerrel összevesztem.:D
Fontos volt, hogy a fiúk lássák a táblámat.
-Harry szemszöge-
- 10 perc múlva kezdünk! - nyomott a kezembe egy ásványvizet a színfalak mögött az egyik kisegítő.
- Kösz. - mondtam, majd beleittam a vizembe. Tiszta ideg voltam. Éreztem, hogy valami történni fog. Csak azt még nem tudtam, hogy mi.
- Jól vagy, haver? - kérdezte Lou, bár tisztában volt vele, hogy nem.
- Persze. - sóhajtottam. Belekortyintottam még egyet a vizembe, majd visszapasszoltam a kisegítőnek.
Lassan letelt az a tíz perc, majd a színpadra kellett lépnünk.
- Hajrá. - mondta Niall, majd lepacsiztunk, és kiléptünk a színpadra.
A közönség őrjöngött, minden lány sikítani kezdett, ahogyan meglátott minket. Volt aki sírt, és volt olyan is, (például a kísérő szülők, bátyák) akit nem igazán érdekelt a koncert.
A directionerek az egyik legcsodálatosabb emberek a világon. Feltétel nélkül szeretnek minket. Directionernek lenni nem az, hogy mindent tudnak rólunk, és minden cuccuk 1D-s, hanem hogy elfogadnak minket olyannak amilyenek vagyunk. És ők pontosan ezt teszik. Szeretnek minket. Nélkülük nem tartanánk ott, ahol most.
Ahogy felcsendült a Kiss you zenéje, és Zayn elkezdte énekelni a dalt, kicsit megvizsgáltam a közönséget.
Mindig ezt teszem. Vannak nagyon szép lányok, vannak idősek és egész fiatalok. Mind-mind értünk jöttek ide, és költöttek ennyi pénzt a koncertjegyre. Legszívesebben néha ingyen osztogatnám a jegyeket. Legszívesebben nem kérnénk érte pénzt, hisz tudjuk, hogy minden directioner álma, hogy találkozhasson velünk. Bárcsak megtehetnénk, hogy nem kéne semmit sem kérni a jegyért cserébe. Mindenkinek ingyen örömet szerezhessünk. De sajnos valamiből nekünk is meg kell élnünk, és ezt ők is tudják. Elfogadott tény.
Miközben a rajongókat bámultam, észre sem vettem, hogy már el is énekeltük az első dalt. A Gotta be you következett. Amikor éppen nem én énekeltem, elkezdtem olvasni a rajongók által rajzolt, irkált táblákat.
A szemeimmel először gyorsan átsuhantam az összes táblán, majd újra kezdtem, és mindegyiket egyesével megvizsgáltam. Fogalmam sincs, hogy a fiúk szoktak e ilyet csinálni. Vagy úgy általában csak kicsit gondolkodni a rajongókon.
Sok rajongótól hallottam már, hogy hiába csinál ilyen táblát, biztos, hogy rá sem nézünk. Pedig igen. Ezek a legkedvesebb tárgyak számainkra. Minden egyes táblás megnéztem tetőtől talpig, amikor megakadt egyen a szemem.
"I need you" - ez állt rajta. Már a Little things-t énekeltük. Megvizsgáltam a táblát, majd rápillantottam a személyre, aki tartotta. Tudtam. Éreztem, hogy itt lesz.
Az első szólóm következett, de egy szó nem jött ki a torkomon. Megtorpantam. Csak álltam, és folyamatosan őt néztem. Őt. a nagy Őt. Aki most is itt volt. Mindig is szeretett, és én is szerettem őt. Most is szeretem. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, amikor Liam észhez tért, és elkezdte énekelni a részemet.
A rajongók kétségbeesetten néztek rám. Nem tudták, hogy mi bajom van.
Amikor észrevették, hogy kit nézek, félreálltak, és szinte egy egyenes út vezetett Betty felé. Már minden rajongó tudta, hogy őt nézem, miatta nem éneklek.
Az egyik segítő jött fel a színpadra, majd levezetett onnan. Egy sötét szobába vittek, gondolom az orvosiba.
- Minden rendben, Mr. Styles? - kérdezte a doki. Nem tudtam megszólalni. Fogalmam sincs, miért, de nem tudtam megszólalni. Egy hang nem jött ki a torkomon. De nem úgy, mintha begyulladt volna a torkom és fájna, vagy elment volna a hangom. Ez valami más volt.
- Hozzanak egy pohár vizet a fiúnak. - mondta a doki, én pedig örültem, hogy érti, hogy mire van most szükségem. - Mr. Styles. Ha érti, hogy mit mondok, akkor pislogjon kettőt! - mondta, én pedig teljesítettem a kérését.
- Khmm.. Elnézést.. - lépett be Tom a szobába. - Vendéged érkezett... - nézett rám. Ő volt az. Teljes életnagyságban.
Tudom, hogy köcsög
vagyok, hogy itt hagyom abba, de komizni éééér, és annál hamarabb hozom a kövit:$ Pusszantáááás: Bogiiiiiiiiii
Aaa nagyon szívesen.:D A rész pedig.....*oooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo* tömören és röviden.:$
VálaszTörlés