2. fejezet: 14. rész - Örökké

- Khmm.. Elnézést.. - lépett be Tom a szobába. - Vendéged érkezett... - nézett rám. Ő volt az. Teljes életnagyságban.

-Betty szemszöge-

Amikor Harry leblokkolt a színpadon, csak magamat tudtam okolni. A pánikomat növelte az is, hogy levezették a színpadról a biztonsági őrök, és elvileg orvoshoz vitték.
A tömeg így is utat engedett nekem, így a táblámmal a kezemben törtem fel a színpadra, nem törődve a biztonsági őrökkel, mert mindegyiknek azt mondtam, hogy miattam lett rosszul Harry, beszélnem kell vele. Így engedtek, és egészen az orvosi szobáig futottam. Ott Tommal futottam össze, így ő bekísért Hazzához.
- Vendéged érkezett. - szólt be Tom Harrynek, majd magunkra (és az orvosra) hagyott bennünket.
- Egy pillanatot kérnék! - tette fel erélyesen a mutatóujját az orvos, én pedig egy "én rohadjak meg" nézéssel csöndben maradtam.
- Tehát. - kezdte az orvos. - Valószínűleg egy kisebb sokkot kapott uram. - magázta le a nála fiatalabb Harryt (?). - Történt esetleg olyan dolog, ami megviselhette önt a mai nap során? Kérem próbálja valahogy elmondani.
Harry egy óvatos pillantást tett felém.
- Áhá! Szóval innen ered a probléma gyökere. Hölgyem. A beteg egészsége érdekében kérem távozzon a helyiségből. - mondta az orvos, akit szívesen fejbe rúgtam volna.
- Már ne is haragudjon, de.. - mondtam, de nem tudtam folytatni, mert belevágott a szavamba.
- Viszlát. - mondta, majd kitessékelt (?).
Nem volt kedvem egy újabb emberrel vitába keveredni, ezért leültem a szoba ajtaja elé, és vártam...

-Harry szemszöge-

- Szóljon neki kérem, hogy jöjjön vissza! - kértem az orvost.
- Ki ő? - kérdezte.
- A ba... A volt barátnőm. N-nagyon szeretem. És látni akarom! - mondtam határozottan. 
- Biztosan ezt akarja? - kérdezte, majd elolvastam a névtábláját. Cody.
- Igen. Szükségem van rá. Lehet hogy én szakítottam vele, és rengeteg bajon-gondon túl lettünk... De most érzem, hogy együtt kell lennünk! Érezni akarom, birtokolni akarom őt! Kell nekem... Mert. Mert szeretem... - öntöttem ki a szívemet.
Cody sóhajtott egyet, majd leült az ágyam szélére.
- Van úgy, hogy két embernek szét kell válnia, hogy rájöjjenek: szükségük van egymásra. És ez egy nagyon igaz bölcsesség. - mondta Cody, majd felállt, és beengedte Bettyt.
Betty bizonytalanul lépett be. A kezében lévő plakátot lerakta az egyik székbe, majd rám nézett, és... sírva fakadt.

- Doki... Kimehet, azt hiszem már sokkal jobban vagyok. - mondta Harry, majd felállt.
- Hé. Ne sírj! - nyugtatgattam.

-Betty szemszöge- 

- Hé. Ne sírj. - nyugtatgatott Harry, miközben felállt. Vaskos ujjaival letörölte az arcomról lefolyó könnycseppeket. Egy mély levegőt vettem, majd belekezdtem a mondandómba.
- Igen. Hiányzol. Hiányzol, mert rengeteg volt a félreértés, én szeretlek. Szeretlek. Szeretem a hülyeségeid, a néhai kisfiús pillanataid, a bánatos, a jókedvű, Harryt. A csókod, az ölelésed, a puszidat. Mindenestül szeretlek tiszta szívemből. Nem inogtál volna meg, ha te sem szeretnél, csak fele ennyire. Történnie kellet valaminek ezen a napon, hogy mind a ketten rájöttünk arra, hogy hiányzunk egymásnak. Hiányzik a másik... Harry.. Én tiszta szívemből szeretlek. Örökké.! - fejeztem be, majd ismét elsírtam magamat. - Én nem tudok mást mondani, csak hogy nagyon szer... - mondtam, de befejezés helyett ajkait az enyéimre helyezte, és megcsókolt. Újra. És újra és újra. 
- Ugye tudod, hogy soha többet nem engedlek el? - kérdezte Harry mélyen a szemembe nézve, és ismét csókolóztunk. Beletúrtam a hajába, és átöleltem. 
- Örökké szeretlek, és szeretni foglak!. - mondtam. 

*A koncert után az öltözőben*

- Megtennétek, hogy nem előttem osztjátok meg egymással az évi nyáltermeléseteket? - kérdezte mosolyogva Lou, és azt hiszem örült annak, hogy végre boldog vagyok.
- Sajnálom, de túl rövid az élet ahhoz, hogy feleslegesen vesszenek el akár percek is. - mondta Harry.
- És akkor inkább kiszáradásik folyatod a nyáladat? - kérdezett vissza Lou. 
- Érte bármit! - mosolygott rám.
A jó dolognak azonban hamar vége lett, ugyan is Taylor lépett be az öltözőbe...
- Hazzikááám. Gyere közös képet csinálni velem a sajtó előtt! - nyávogta, majd nem törődve azzal, hogy éppen ott voltam, és hogy beszélgettünk, kihúzta magával Harryt a helyiségből.
- EZ MEG MI VOLT?! - kérdeztem idegbajosan.