2. fejezet: 11. rész - Várj! Ittmaradnál egy kicsit?

Sziasztook!:D Itt is van az úúj rész.:D Kérlek titeket, hogy aki elolvasta, az írjon valami komit, hogy tudjam, jó-e a blog, hogy nem uncsi-e a történet..stb..
Köszii♥

- Hiányoztál. - mondta, én pedig egyre inkább azt éreztem, hogy ez nagyon nem helyes.

Egy ideig álltam a tekintetét, majd azt vettem észre, hogy ismét meg akar csókolni.
- Nem lehet. - mondtam, és elfordítottam a fejemet.
Harry kérdőn nézett rám.
- TE szakítottál velem. És barátnőd van. - mondtam, majd megfordultam, kimentem a szobájából, és lementem a fiúkhoz.
Az este folyamán filmeket néztünk, amin én bealudtam, így betakarva aludtam a nappaliban egyedül.
Kimentem inni a konyhába, majd felmentem a régi szobámba.
Kicsit körülnéztem, majd bedőltem az ágyamba, és mély álomba merültem.
*Harry szemszöge*
Elég késő lehetett, amikor dörögni kezdett az ég.
Tudtam, hogy esni fog. Azt is tudtam, hogy Betty fél a vihartól.
Lementem a nappaliba, ugyan is este a fiúkkal ott hagytuk Bettyt betakarva.
Nem volt ott.
Elindultam a szobája felé.
Bekopogjak? Vagy ne?
Azt hiszi szívből szeretem Taylort, pedig csak a média miatt vagyunk együtt. Rühellem a csajt.
Ezért is szakítottam Bettyvel. Hogy ne fájjon neki annyira.
De hogy lehettem ilyen barom? Hisz őt. Csak is őt szeretem.
Végül is bekopogtam a szobájába, majd mivel nem jött válasz, benyitottam.
*Betty szemszöge*
Az álmom nem tartott sokáig, mert egy hatalmas égdörgés vert fel. Nagyon félek a vihartól. Egy ideig meredtem magam elé. Most komolyan menyjek át Harryhez, mert félek?
Nem. Az nagyon gáz lenne. Csak kibírom ezt a pár órát...
A tanakodásomat Harry zavarta meg, ugyan is benyitott a szobámba.
- Hát te? - kérdeztem meglepődve.
- Tudom hogy félsz a vihartól.
- Á nem vészes. - mondtam egy alig feltűnő cüccögés kíséretében.
- Khmm.
- Na jó, egy kicsit. - mondtam, és Harry érdekesen nézett rám. - Jó, nagyon. - módosítottam a válaszom.
- Itt maradjak? - kérdezte, mintha csak olvasott volna a gondolataimban.
- Ááá.. Chh.. Nem kell, nem gáz. - mondtam.
- Hát jó. - mondta Harry, majd egy pimasz vigyor társaságában elhagyta a szobát.
Ismét dörgött az ég.  Végül félretetem a büszkeségemet, és Hazza után iramodtam.
- Várj! Ittmaradnál egy kicsit? - kérdeztem.
- Persze. - mondta, és a két szemével ismét rabul ejtett. - Édes vagy, amikor félsz. - jegyezte meg a szobámba menet.
***
Reggel a szobámban az ágyamon, Harry csupasz felsőtestén ébredtem. Gyorsan felkaptam a fejemet, amire ő is felkelt.
- Ugye mi.. Nem..? - kérdeztem, de nem voltam magamnál teljesen.
- Dehogy is! Hát nem emlékszel? - kérdezte.
- Mire kéne emlékeznem? - kérdeztem ártatlanul.
- Valószínűleg nagyon fáradt lehettél. Megkérted, hogy aludjunk, és maradjak veled bent, így hát melléd feküdtem. Ennyi. Nem több, nyugi.
- Óóó, oké. - mondtam furán.
Miután kellően magunkhoz tértünk, lementünk reggelizni, és szép lassan mindenki lekászálódott az étkezőbe (először természetesen Niall).
Végül összepakoltam a cuccaimat, és hazafelé indultam.
- Sziasztok fiúk! - mondtam, és a könnycsatornám aktiválódott.
- Héé, ne sírj! Majd találkozunk! - mondta Louis, és átölelt.
***
Az utcákat jártam, és végig Harryn járt a fejem. Annyira szeretem! És mégsem lehet az enyém.
De valahogy nem tudom megérteni a viselkedését. Miért tudatja velem ennyire, hogy szeret?