1. fejezet: 20. rész - Kezdek félni

Sziasztok! :) Remélem tetszik eddig a blog, és nagyon örülnék, ha írnátok komit is rá!
Kicsit megváltozott a kinézet, mostantól tudtok szavazni, hogy mennyire jó a történet, pontosan a szülinapom napjáig, és a látogatókat is számlálom.:3 Na de nem is húzom az időt, itt a 20. rész!♥
Bogii xx

Január 22., Kedd

Mint minden hétköznap, ma is suliba kellett mennem. Louis még aludt amikor felkeltem, ezért halkan elkészülődtem a suliba, majd elindultam. 
A suli előtt már Kate várt rám, és együtt mentünk be a suliba. Ma vajon mit fog csinálni Nick? Egy bő napja ismerem, de már van elég okom félni tőle. 
- Mizu? - kérdezte Kate. Ő még nem is tudta, hogy Nick is a Starbucks-ban dolgozik.
- Hát van egy kis gáz.. - kezdtem. - Emlékszel a tegnapi 'rajfiúkra'? - kérdeztem.
- Már hogy ne emlékeznék.. Ezért is nem mentem be addig, amíg te nem jösz meg.. - mondta Kate.
- Hát.. Szóval utánanéztem a neten. A bandavezér neve Nick.. - kezdtem. 
- És ez miért olyan nagy baj? - kérdezte Kate.
- Azzal még nincs is semmi baj. Szóval Nick. Tegnap volt az első napom a Starbucks-ban. És az a helyzet... - mondtam, de nem tudtam befejezni.
Nick és a haverjai ebben a pillanatban léptek be a suliba. Elég feltűnően megbámultak minket, majd Nick kezdte is a mondandóját:
- Szia Betty. És Kate. Ma még van egy tervem veletek. Ne bújjatok messze. - mondta Nick gonosz hangon, majd ismét sátáni hanggal röhögve hagyott ott minket a barátaival.
- Jézusom Betty, én ezt nem bírom! Mi a sz*rt akar ez tőlünk? - kérdezte Kate kétségbeesett hangon. 
- Fogalmam sincs.. De éppen ezt akartam mondani.. Nick is a Starbucksban dolgozik.. - közöltem Kate-tel, aki egy kicsit természetellenesen nagyra nyitotta a szemeit.
- Kérlek mondd, hogy ez nem igaz! Ez csak egy hülye álom.. Csípj meg!! - kérte.
- Sajnos ez nem álom, és valamit marha gyorsan kéne tennünk, hogy ne keserítse meg a mindennapjainkat.. - mondtam.
*Csengettek* 
A csengetésre már muszály volt bemennünk a suliba. A nap nagy részénél nem volt semmi baj, és amikor ebédszünet után jöttünk ki a folyosón, AZON a folyosón, ahol először szólított meg minket Nick, ismét ott voltak. Nick, és a három másik haverja. Az egyik a folyosó végén lévő ajtónál állt, a többi Nick mellett, a szekrényénél. A folyosó teljesen üres volt, hisz mindenki ebédelt. Mi is csak összecsaptuk az evést, hogy kimehessünk a mosdóba, hogy még véletlen se találkozzunk Nickékkel. Hát nem sikerült.
- Ohh, már vártunk titeket.. Jókor jöttetek.. - szólított meg Nick. Kate-tel próbáltunk nem odafigyelni, és tovább menni a folyosón, de amikor a folyosó végénél lévő ajtón akartunk kimenni, elénk állt az egyik haverja. 
- Hova-hova? - kérdezte ijesztően.
Még mindig nem válaszoltunk, hanem próbáltunk visszamenni az ebédlőbe, de oda is állt egy fiú.
- Mit akartok tőlünk? - kérdeztem ideges hangon. 
- Semmi rosszat. - mondta Nick, majd hátrafogta a kezem, és intett az egyik haverjának, hogy segítsen. 
Amikor Kate próbált menekülni, őt is lefogta két haver, és a fiú wc-be vezettek minket.
Segítségkérően néztem Kate-re, aki szintén tehetetlen volt. Amikor beértünk a wc-be, Nick kulcsra (!!!) zárta a fiú wc-t. Senki nem volt bennt, csak a 4 fiú, én és Kate. Elengedtek minket, és én ösztönsen az ajtó felé vettem az irányt, ami persze be volt zárva. 
- Hiába menekültök, be van zárva. - pörgette a kezében a kulcsot Nick, és irritáló mosolyt színlelt. Megint lefogatott az egyik haverjával, majd megcsókolt. Megcsókolt?! Inkább kinyalta a szám.. Undorító volt, de nem tudtam ellenkezni, mert lefogtak. 
Több sem kellett nekem, fogtam magam, jól meglendítettem a lábam, és pontosan az érzékeny pontjába rúgtam. Így tettem a másik barátjával, aki lefogott. 
A másik két haverja tátott szájjal nézett. Engem és Kate-et bezártak egy wc fülkébe (erőszakkal), majd kisegítették Nick-et és barátját, és otthagytak minket.
- Ezt nem hiszem el, jól vagy? - kérdezte Kate, és nem törődve az 1 négyzetméteres wc fülkével, megölelt. 
- Jól vagyok. - mondtam, de a szívem olyan gyorsan vert, hogy szerintem hallani lehetett.
- Most hogy a francba jussunk ki innen? - kérdezte Kate. 
- Hát mivel a piszuárra nem tudunk ráállni, fogalmam sincs, pedig csak úgy tudnánk kimenni a fülke tetején. - montam.
Kate leguggolt.
- Gyere felemellek, és hívj segítséget! - mondta Kate. 
*Felemelt, és bár fájdalmasan érkeztem, de sikerült átjutnom a fülke tetején.*
- Hozok segítséget! - kiabáltam, majd elkezdtem rohanni. 
Elkezdtem gondolkodni. Ki a francnak szólljak ilyenkor? Egy ember jutott eszembe, aki megért. Chris, a volt pasim. 
Így hát rohantam, rohantam, azt sem tudtam, hogy merre találom. Végül az osztályteremben megtaláltam.
- Chris, segítened kell! - mondtam. 
- Betty! - mondta meglepődötten Chris, mert közben belésúrlódtam, olyan sebességgel futottam felé.
- Gyere, majd útközben elmondom. - mondtam türelmetlenül. 
Elrohantunk a fiúwc-be, és útközben gyorsan elhadartam Chris-nek, hogy mi is történt pontosan. Amikor beértünk, Chris első dolga az volt, hogy elkezdte rázni az ajtót.
- Be van zárva! - jelentette ki a nyilvánvalót..
- Na nem mondod?! - ordítottam rá.
Chris gondolkodás nélkül, egy laza mozdulattal nekifutott, majd berúgta az ajtót. Kb. 2 cm-re lehetett az ajtó Kate-től, szóval éppen megúszta a préselést.
- Fhúú! Nagyon köszi! - mondta Kate, majd Chris nyakába ugrott. 
- Nincs mit, de szerintem menyjünk ki, míg valaki bejön.. - tanácsolta Chris.
- Igaz! - mondtam, majd elhagytuk a wc-t.
A nap végén együtt sétáltunk haza Kate-tel.
- Betty! Mit fogsz csinálni ma délután? - kérdezte Kate. 
- Hát mit? Semmit. - mondtam. 
- Mármint a Starbucks-ban. Nick is ott lesz, nem? - világosított fel.
- Tényleg! - mondtam, majd savanyú pofát vágtam. 
- Akármi is történjen, legyen nálad telefon! - mondta Kate. - Louisnak elmondtad már a tegnapit? - kérdezte,
- Még nem.. - mondtam. 
- Nem is szándékoztad, igaz? - kérdezte Kate. Ezer éve ismer. Egyből levágta a szitut.
- Hát nem. Mostanáig. Ez már veszélyes.. - mondtam. 
A saroknál Kate lefordult, majd hazaballagtam. Fogalmam sincs, hogy mit fog Louis szólni ehhez az egészhez. 
És attól is félek, hogy meg fog haragudni, amiért nem szóltam előbb...